TÖRTÉNELEM TÉTELEK


    Béla és a tatárjárás

    IV. Béla (1235-1270) tatárjárás előtti politikája IV. Béla az uralkodását apja, II. András (1235-1270) gyöngekezűsége következtében elvesztett királyi tekintély, és eladományozott birtokok, visszaszerzésével kezdte. Az eladományozott várakat visszacsatolta a királyi várszervezethez. Ezáltal a nemesség és az uralkodó között elmérgesedett a viszony. A tatárjárás főbb eseményeit alakító tényezők Még II. András uralkodása alatt 4 domonkos rendi szerzetes elindult felkeresni a Keleten maradt magyarságot, a 4-ből csak Julianus barát élte túl a hosszú utat, 1236 legvégén visszatért, és elmondta, hogy megtalálta a keleten maradt magyarságot a Volga középső folyása mentén és hírt hozott a tatár veszélyről is. (Mire hazatért a tatárok már elpusztították a keleti magyarok földjét 1236-ban). Tatárok: Mongol nyelvű nép, a mongol törzsszövetség egyik törzse. A kunoktól kapják a tatár nevet, görögül alvilágot jelent. Vezérük Dzsingisz kán (1206-1227) ideje alatt megerősödnek, és hatalmas hódításokba kezdenek. Dzsingisz kán halála után fia, Ögödej veszi át a hatalmat 1241-ig. Kunok: A Fekete-tenger és a Kaukázus előterében élő, török nyelvű laza törzsszövetség. A tatárok őket is megtámadták. 1223-ban a Kalka folyónál kikaptak az oroszokkal szövetségben a tatároktól, és ekkor határozták el, hogy bebocsátást kérnek Európa valamely államába és vállalják a kereszténység felvételét is. A kunok fejedelme, Kötöny a tatár előrenyomulás miatt bebocsátást kért IV. Bélától. A király e jó harcosokkal akarta biztosítani hatalmi fölényét a hazai ellenzék fölött, ezért megadta az engedélyt, hogy 40 ezer kun betelepüljön az országba, és az Alföldön szálljon meg (1239), de nomád állattartásuk miatt a kunok súlyos károkat okoztak a magyarok vetéseiben, ezért hamarosan általános ellenszenv övezte a betelepítésüket. Magyarország katonai helyzete a tatárjárás előtt A váraink megoszlása egyenetlen volt. A nyugati határszélen kb. 20 kővár védett, erős oldal. Az ország többi területén elszórtan helyezkedtek el a várak. Tatár támadás Kijev elfoglalása után (1240) a tatárok Magyarország lerohanását is tervbe vették. Három irányból támadták az országot: 1. a fősereg a Vereckei-hágónál szétverte a védőket, és utat nyitott magának Pest felé. 2. A Kárpátokat megkerülve É-Ny felől tört be. 3. Erdély felől közelített. A magyarok a kunokat kémkedéssel és árulással vádolták, ezért lemészárolták a kun fejedelmet, Kötönyt. A bosszúra éhes kunok, a Duna-Tisza közén megakadályozták, hogy a mozgósított magyar királyi seregek pestre érjenek, azután dúlva-fosztogatva Dél felé kivonultak az országból. A király így a vártnál kevesebb katonát tudott összegyűjteni (kb. 20-25 ezer főt). A királyi sereget 1241. április 12-én Muhi mellett Batu kán hadai szétverték (a magyar seregek létszáma közel azonos volt a tatárokéval, rossz helyválasztásunk: nem tudott a nehézlovasság hadrendbe állni, és a tatárok taktikai fölénye eredményezte a kudarcot). Ezután a tatárok elkezdték az ország feldúlását. Csodával határos módon IV. Béla megmenekült, és az Adriai-tenger egyik szigetén (Traunál) várta ki a tatár veszedelem elmúltát. A tatárok közel egy éves itt tartózkodásának, fosztogatásának eredménye, hogy az ország kb. 2,5 millió fős lakosságának 15-20 %-a (0,5 millió fő) elpusztult. A tatárok kivonulásának lehetséges okai 1242 elején megtorpant a tatár támadás, Pestet még bevették, de Esztergom és Székesfehérvár falai alatt, már ők vallottak kudarcot. Nem sikerült a teljes magyar védelem felőrlése, illetve a király fogságba ejtése. Tatár harci taktika: első támadás után elvonulnak, majd amikor a megtámadott terület fellélegzik, meglepetésszerűen visszatérnek. Elhunyt Dzsingisz kán fia, Ögödej nagykán és új kánt kellett választani, ezen Batu kán (Dzsingisz kán unokája, Ögödej unokaöccse) mindenképpen részt akart venni, ezért 1242 tavaszán a tatárok elhagyták az országot, és IV. Béla visszatérhetett Mo-ra. A II. Honalapítás IV. Béla hazatérve levonta a tatárjárás következményeit: erődített helyek + páncélos nehézlovasok megállíthatják a tatárokat, ezért hozzálátott az ország védelmének átalakításához. ? IV. Bála várépítési programot hirdetett, az erődítmények emelését birtokadományokkal ösztönözte. A javadalmazottaknak előírta, hogy páncélos lovasokat állítsanak a királyi seregbe. ? A várospolitikában elsősorban a védelmi cél jellemezte IV. Bélát. A városi kiváltságok megadásánál fő követelménynek szabta meg a városfalak felhúzását. Egy-egy új város általában a Fehérvárott alkalmazott jogokat kapta meg . (Az 1247-ben alapított Buda városa az ország székhelye lett). ? 1245-ben a király visszacsalogatta a kunokat, és az iráni eredetű jászokat (a Tisza mentén telepítette le őket: Jász-Nagykun-Szolnok megye), mindkét nép könnyűlovas katonáskodással szolgálta az uralkodót. ? A bárók a közép- és kisbirtokos királyi szerviensek adómentességben részesültek, szabadon végrendelkezhetek, peres ügyeiket a királyi bíróságon intézhették, s a királynak csak katonáskodással szolgáltak. Egy-egy királyi vár körzetében az ott lakó királyi szerviensek, maguk közül, ügyeik intézésére szolgabírákat választottak. A nemesi megye, amellett, hogy a nemesség önkormányzatát jelentette, átvette a királyi vármegyék feladatait.

    LETÖLTÉS